Wass Albert: Levél mindenkihez, aki magyar!
Erdélyi Véreim megszólalok újra, mert fontosat kell mondjak, halálosan fontosat.
Harangom, ha lenne, félre verném. Kürtöm, ha lenne, riadót fújnék rajta nappal és éjszaka.
Kardom, ha lenne vérbe mártva hordoznám meg köztetek. De csak a szó maradt meg nyelvem
gyökerén, s a hang, hogy belefordíthassam ebbe a részvételen, megkergült világba: segítség,
emberek! Pusztul a magyar! Veszedelemben a nemzet! ezeréves honában láncra verve vérzik
és segítségért kiáltó szavára nem figyel föl senki! Még idegenbe szakadt testvéreiből is csak
egy marékra való! Míg pusztul a magyar odahaza a Kárpátok alatt: mi, idegenbe bujdosott
magyarok ülünk szétszórtan, behúzott nyakkal, békés otthonunk kényelmében s
tehetetlenségünkben csak keseregni tudunk. Sajog bennünk ez a tehetetlenség, s ha
magunkba nézünk: szégyenkezünk a szelíd jólétért, amibe sorsunk ültetett, míg odahaza
fáznak, éheznek, testvéreink, s oláh korbács veri véresre görnyedt hátukat. De tehetetlenek
vagyunk-e valóban, vagy csak a kényelem az elhízott lélek lustasága hiteti el velünk? Miért
tudnak a zsidók segíteni egymáson a földgömb minden távolságán át? Az írek, a finnek, a
görögök? Miért különbek ezek, mint a magyar? Lehetséges lenne, hogy a nemzeti hűség
parancsolatait mélyebbre véste Isten az ő lelkükbe, mint a miénkbe? Emberi számítás szerint
mindössze néhány esztendő áll még rendelkezésünkre ahhoz, hogy évszázados tunyaságainkat
levetkőzve és jóvátéve megnyergeljük az alkalom adta lehetőségeket, s megmentsük Erdély
meg a Felvidék magyarjait a kipusztulástól. Mirajtunk múlik ma, mirajtunk egyedül, hogy
elnyeli-e őket a roppant sírgödör, amit ellenségeink ásnak immár száz esztendeje, avagy
győzedelmeskedünk fölötte az Úr erejével és magunk emberségéből? Mit tennének más
nemzetek fiai a mi helyünkben? Hadd idézzem egy derék amerikai, David Funderburk, Amerika
volt romániai nagykövetének hozzánk intézett szavait: Egy-két felvonulást rendezni évente
semmit sem ér! Dolgozni kell, naponta. Írni, írni, írni: szenátoroknak, képviselőknek, az
elnöknek, a külügyi hivatalnak. Írni, írni, írni: újságcikkeket, tanulmányokat, könyveket nem
magyarul, hanem angolul és terjeszteni, terjeszteni, terjeszteni a nyomtatott betűt. Ha
eredményeket akartok elérni, dolgoznotok kell érte. Hiába vártok arra, hogy mások végezzék
el helyettetek a munkát. Egy bekövetkezendő új világrendezéstől csak akkor várhattok jót, ha
idejében meggyőzitek azokat, kik a rendezést végzik, majd, hogy úgy az igazság, mint a
gyakorlati célszerűség, a ti oldalatokon van. Addig is, míg ez bekövetkezik, harcoljátok ki az
erdélyi magyarok jogainak tiszteletben tartását, mielőtt az öregek kihalnak, s a fiatalokat
erőszakkal elrománosítják... Így gondolkodik, s helyükben így cselekedne egy holland és
angolszász vérből származó amerikai. Lehetséges lenne, hogy mi magyarok hitványabbak
vagyunk, rövidlátóbbak? Elkényelmesedettebbek? Hűség nélkül valók: Még mindig annak a
szerencsétlen, mákonyos Kossuth-nótának akaratbomlasztó befolyása alatt állunk, melynek
kísérteties árnyéka, mint gonosz varázslat elsötétíti történelmünket? Kossuth Lajos azt üzente
elfogyott a regimentje ha még egyszer azt üzeni mindnyájunknak el kell menni éljen a magyar
szabadság, éljen a haza! Se szabadság, se haza, nem élhetnek a mégegyszerekből A
történelem nem ismer mégegyszereket. Hiába daloljuk bele ábrándozva abba a gyorsan mozgó
világba, hogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza, mert a mégegyszerekre való tunya
várakozást eltapossa, s betemeti az idő. Csak a MA áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy jövendő
épülhessen reá. A MA. A múlt menthetetlenül elveszett, s a jövendő nem egyéb, mint a
jelenidők egymásba láncolódó sorozata. A jövő nem hozhatja meg azt, amit a jelen elmulaszt.
Az igazság és a gyakorlati célszerűség bizonyításának égető szükségét, amit Funderburk
nagykövet is megemlít üzenetében, mi egynéhányan már több mint húsz esztendeje hirdetjük
Amerika magyarjainak. Közép-Európa békés jövendőjének és jólétének titka a Kárpát-medence
egységének helyreállításában rejlik, ezt meg kell értessük a világgal. De ugyanakkor meg kell
tennünk minden lehetőt, sőt a lehetetlent is, hogy megőrizzük az elszakított részek magyarjait
az életnek , mert holtak számára nincs ország a földön. Mindeddig azonban csak egy maroknyi
kis csoport állt mellém ebben a küzdelemben. Négyszáz másfélmillióból. Mert a statisztika
szerint ennyi magyar származású amerikai állampolgár él ebben az országban. Másfélmillió. S
ebből a másfélmillióból négyszáz vállalja csak a magyar származással járó felelősséget. De
még ezek között is akad, aki nem látja szükségét annak, hogy angolnyelven is adjunk ki
könyveket. Pedig a könyv: gondolatátvitel. Mondanivaló tudatosítása másokban. De csak
akkor, ha tolmácsolni tudja gondolatainkat, az olvasók nyelvén. A könyv csak akkor ér valamit,
ha el tudják azt olvasni azok, akiket meg akarunk nyerni a magunk ügye mellé. Ebben az
esetben a könyv ma a legeredményesebb fegyver a világon. Valaki megírja, valaki kiadja,
mások terjesztik. Sokan elolvassák. A könyv lapjairól belehull egy mag az emberi tudatba,
kicsírázik és változtat valamit a világon: megszépíti, vagy elcsúfítja, akár a virág, vagy a
gyom. Azon múlik, hogy miféle magot ület bele az emberi tudatba.Könyvek szabadították
reánk a kommunizmust. Könyvek hoztak létre nemlétező országokat: Nagy-Romániát,
Csehszlovákiát, Jugoszláviát. A könyv fegyver azok kezében, akik használják. Mi magyarok
harcoltunk tankokkal, repülőgépekkel, ágyúkkal és géppuskákkal. Minden háborúnkat
elvesztettük. Ideje, hogy megtanuljuk a legerősebb fegyver: a KÖNYV használatát.Ha a
másfélmilliónyi magyar származású amerikaiból mindössze tizenötezer, vagyis egy százalék,
évente csak tíz angol nyelvű könyvünket ajándékozná szét angol nyelvű szomszédai, barátai
között, évente legalább 150 ezer ember tudatába ültetnék bele a magot, melyből
világváltozásokat csíráztat az idő. Amíg csak négyszáz magyar végzi ezt a munkát, addig
bizony az igazság ismerete nagyon lassan terjed. S ugyanakkor szomorú hűség-bizonyítványt
állít ki a történelem előtt. Önkéntelenül is fölveti a kérdést, különösen az angolszász
megfigyelőben: miféle népség ez, kik magyaroknak mondják magukat, de hűséget nem
éreznek fajtájukkal szemben? Nem csoda, hogy odaveszett az ország, melynek ilyen fiai
vannak!Mi azonban, kik éljük is a hűséget, ha kevesen is vagyunk, de igyekszünk megtenni a
magunkét s belekapaszkodunk a szavába: Berzsenyi Dániel szavába: nem sokaság, de lélek
végez csodadolgokat! Nocsak, maroknyi csapat, hadd lássunk neki a csodadolgok
végzésének!Most jelent meg, alig két hete, a jövendőn dolgozó magyarok első nagy
összefogásából sarjadó angol nyelvű negyedévi folyóirat, THE HUNGARIAN QUARTERLY,
melynek célja, hogy előkészítse a talajt a Kárpát-medence egységének helyreállításához. Egy
maroknyi csoport számára roppant anyagi áldozatot jelent, de ha legalább ezer magyar
belekapcsolódna a terjesztésébe, nagy eredményt érhetnénk el vele. A folyóirat első száma ott
látható az asztalon. Ha minden jelenlévő előfizetne reá hasznos lépés lenne. Nincs ember ma
Amerika földjén, ki évi 12 dollárt ne tudna megtakarítani erre a célra.Ez év novemberében
jelenik meg az Amerikai Magyar Szépmíves Céh kiadásában a Genocide in Transylvania című
dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített
visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyi magyarokkal szemben elkövettek.
Ugyancsak felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség
amerikai csoportjai Washingtonban kifejtettek abból a célból, hogy az amerikai kormányok
figyelmét felhívják ezekre a visszaélésekre.Kivizsgáljuk ebben a könyvben
eredménytelenségeink okait is. Rámutatunk a washingtoni külügyi hivatal magyarellenes
elfogultságára és Amerika-ellenes álláspontjára Romániával szemben, ami Funderburk volt
nagykövet lemondását is okozta. Felsoroljuk azokat az amerikai nagyvállalatokat is, melyek
olcsó rabszolga munka felhasználásával milliókat keresnek és ennek az erkölcstelen keresetnek
a megvédelmezésére minden befolyásukat latba vetik Washingtonban Ceausescu román
diktátor érdekében.Ha az amerikai magyarság magára ébredve mozgalmat indítana ezeknek a
nagyvállalatoknak a bojkottálására, bizonyára megnyerné a különböző jó szándékú amerikai
társadalmi csoportok rokonszenvét is és ezek a véres verejtéken milliókat kereső üzletemberek
rájönnének arra, hogy nem illő elnyomókkal cimborálni az elnyomottak ellen.Addig is, míg a
könyv megjelenik november derekán, azok, kik megkívánják szerezni ezeknek a vállalatoknak
a névsorát, forduljanak bizalommal Dombrády Dórához, az Erdélyi Világszövetség Női
Csoportjának elnöknőjéhez.Magyar testvéreim, én rászántam maradék életemet arra, hogy
legjobb tudásom szerint próbáljam megmenteni szülőföldem népét a pusztulástól és erőszakos
elrománosítástól. Ugyanakkor pedig elvessem az angol nyelvvilág országainak a tudatába az
igazság és célszerűség magját, melyből adott alkalommal kibontakozhat majd a Kárpátmedence
egységének helyreállítása.Amit tenni kell, és tenni lehet, az egyszerű. Használni kell
az egyetlen rendelkezésünkre álló fegyvert: a nyomtatott betűt. Az írott szót, melynek
segítségével ismeret, tudás, és megértés terjed, embertől emberig, csoporttól csoportig ebben
a világban. Rokonszenvet ébreszt az elnyomottakkal szemben és szabadítást hoz.Mint minden
fegyvernek, ennek is, vannak változatai, melyeknek használatát külön-külön is meg kell
tanulnunk. Ide s tova ez évszázadon keresztülhasználták ellenünk a nyomtatott betűt,
hihetetlen sikerrel. Van tehát honnan ellessük a titkot.Először is ott van a nehéztüzérség: a
tudományos munka. Ezt használta föl Masaryk, Benes és Jorga, történelem-hamisítás
formájában még az első világháború előtt. Mi nem védekeztünk ellene: földarabolták
Magyarországot előre kidolgozott tervrajz szerint.Mikor sor kerülhetett volna arra, hogy a sok
szenvedés, üldöztetés, ami Trianont követte, felénk fordítsa a világ rokonszenvét, ellenségeink
megjelentek a világ könyvpiacán regényekkel, elbeszélésekkel, filmekkel, melyek vagy gúnyt
űztek a magyarokból, vagy kegyetlen elnyomóknak tüntették föl, így rendre-rendre
megmérgezték ellenünk a közhangulatot. Mi mit tettünk ezalatt? Genfbe szaladtunk,
panaszkodni a Népszövetséghez. Apponyi pompás beszédeit néhány tucat unatkozó kiküldött
meghallgatta, ennyi volt az egész. Ugyanakkor egyetlen Amerikában készült film, vagy
Párizsban megjelent regény ezerszer többet rontott a jövendőnkön, mint amennyit Apponyi
beszéde használt. Már a második világháború kitörése előtt a világ közvéleménye megérett
arra, hogy eltüntesse a bajt okozó, izgága magyarokat a föld színéről. És mi még mindig csak
szónokoltunk.A második világháború után az orosz kommunizmus iszapja elnyelte
Magyarországot. Egetlen hangunk, ami megmaradt a nyugatra menekült írók torkában volt.
Két évtizeden keresztül csak egymásnak mondtuk el a magunk nyelvén mindazt a
szörnyűséget, amit a világ reánk szabadított. Önkéntes száműzetésünk harmadik évtizedében
döbbentünk csak reá néhányan, nagyon kevesen, hogy ha az emberi világ megértését akarjuk,
nemzetünk számára megszerezni, akkor nem a magunk, hanem az ő nyelvén kell elmondjuk
panaszainkat. Ekkor kezdtük el kiadni azokat a könyveket, amelyek a magyar kultúrát, a
valóságos magyar történelmet és jogfosztott nemzetünk panaszait ismertették érthető módon
a világ népeivel.Ezeket a munkákat azonban csak kevesen olvassák, akárcsak annak idején a
Masaryk, vagy Jorga könyveit. Ezeknek hasznát csak egy új világrendezés adódó alkalmával
látjuk. Amire valóban szükség van ma, az a könnyű irodalom fegyverének széleskörű
használata. Izgalmas kaland-regények, filmek, elbeszélések, angol, francia, spanyol nyelven,
melyeknek magyar hősei megnyerik az olvasók rokonszenvét és a meseszövésen keresztül
belecsempészik a köztudatba mindazt a sok gazságot, amit velünk, magyarokkal elkövettek
Erdélyben, a Felvidéken, mindenütt.Én magam öt ilyen könyvet adtam ki, angol nyelven, a
magam alapította Danubian Press útján és az Amerikai Magyar Szépmíves Céh keretében. Ezek
közül leghasznosabbnak a Purple Ghots és a Deadly Fog bizonyult. Azok az amerikaiak, akik
ezeket elolvasták, egyszerre csak érdeklődni kezdtek Erdély, a soha se hallott országrész és
annak népe iránt és elkezdték megvásárolni tudományos és ismeretterjesztő könyveinket
is.Mindez azonban csöpp a tengerben, s az is marad mindaddig, amíg csak négyszáz
egynéhány magyart érdekel az angol nyelvvilág közvéleményéért és rokonszenvéért folytatott
harcunk. Ha a másfélmillióból mindössze tizenötezer amerikai magyar ragadna fegyvert, s
kezdené terjeszteni, ki-ki a maga körében, ezeket a könyveket: meg lehetne változtatni ezt a
világot!Háborúban élünk, magyarok, s aki nem fog fegyvert, bármilyen okból is, az elszabotálja
ezt a háborút. Telik az idő, rohan az élet. Távol vannak az otthoni hegyek s felleg-sújtotta
völgyeik gödrében, gyászba temetkezve pusztul a magyar.Harangom, ha lenne félreverném.
Kürtöm, ha lenne riadót fújnék rajta nappal és éjszaka! Kardom, ha lenne, vérbe mártva
hordoznám körül ebben a megkergült világban. De csak a szó maradt meg nyelvem gyökerén s
a vénülő hang, mely egyre rekedtebben ordítja bele ebbe a vak-siket mindenségbe: segítség,
emberek! Pusztul a magyar!S immár úgy tűnik, hogy kiáltóhangom is visszhang nélkül vész el
az embertelen messzeségben.
(The Transylvanian Quarterly, Erdélyi Magyarság melléklete, 1986, szeptember)